10.000 megváltozott munkaképességű munkahelye a tét!

10.000 megváltozott munkaképességű munkahelye a tét!

 

Rendkívüli Rehabilitációs Párbeszéd Bizottsági Ülés összehívását kezdeményezték 2014. november 20-án a munkáltatói oldalról Balogh Zoltán, a VSZOSZ elnöke, továbbá Tasnádi Sándor, a MÁÉSZ elnöke és a legnagyobb cégek tulajdonosai (PIREHAB Nonprofit Kft, Pro-Team Nonprofit Kft Relabor Kft. Start Nonprofit Kft. stb.) voltak jelen. Munkavállalói oldalról Király András, a HVDSZ 2000 Szakszervezet elnöke; dr. Pék Zsolt, tiszteletbeli elnöke valamint Busák Tamás elnökség tag vettek részt az egyeztetésen. 

A rendkívüli tárgyalást a 2015. költségvetési tervezetben lévő 5 milliárd forint elvonása indokolta, amely a támogatott foglakoztatására szánt összeget csökkenti. Magyarországon a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásában megközelítőleg negyvenezer munkavállaló érintett, az egyeztetésen résztvevők ennek a kétharmadát foglakoztatják. A tervezett több mint ötmilliárdos megvonás miatt előzetes becslések alapján közel tízezer munkavállaló veszítheti el állását és mindennapi megélhetését.

Mindkét fél egyetértett, hogy a támogatási megvonás lehetetlen helyzetbe hozza a munkavállalói és munkáltatói oldalt, így közös levélben fordulnak Magyarország Miniszterelnökéhez, melyben tiltakoznak és felhívják a figyelmet a támogatás csökkentéséből adódó társadalmi katasztrófára. A közös nyilatkozatot személyesen vitték el a döntéshozók részére.

Sajnálatos, hogy a kormányzat részéről mind a mai napig nem érkezett válasz. A HVDSZ 2000 Szakszervezet aggodalmát fejezi ki mind a párbeszéd mind egy esetleges alternatíva hiánya miatt. Tarthatatlan, hogy a kormány egy ekkora munkavállalói réteget hagy bizonytalanságban!

Budapest 2014. november 28.

 

Király András

HVDSZ2000

elnöke