Találkozó a JHL Finn Közszolgáltató Szakszervezet képviselőivel

 

Eszmecsere a finn testvérszervezet delegációjával

2016. május 30.

5 év után 2016. május 30-án a Magyar Szakszervezeti Szövetség székházában került sor a JHL finn közszolgáltató szakszervezettel való megbeszélésre ismét, a delegációval a HVDSZ 2000 részéről Király András elnök és Szabó Istvánné elnökségi tag folytatott megbeszélést a két országban működő mozgalom és ágazat aktuális helyzetéről.

A megbeszélésen részt vett továbbá Boros Péterné a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) elnöke, valamint György Károly, a MASZSZ nemzetközi titkára.

A beszélgetés során kiderült, hogy hasonló cipőben járunk, amikor elmondjuk, hogy sok tagunk nyugdíj-közeli korban jár, a fiatalok pedig sok esetben érdektelenek a szakszervezettel kapcsolatban. Mint  szakszervezet elsődleges cél a bérfejlesztés kiharcolása, de hozzánk hasonlóan emellett szolgáltatásokat is nyújtanak a tagjaik számára. Náluk is megjelenni látszanak a munkáltató-barát intézkedések, a szociális, egészség és nyugdíjjárulékok átszervezése a munkáltatókról a munkavállalókra történő áthárításával.

Örömünkre szolgál, hogy 2011 után ismét felvehettük a kapcsolatot velük, élünk a lehetőséggel, hogy a partnerkapcsolatainkat bővítésük, a pozitív és negatív tapasztalatok megosszuk egymással. A képzés-fejlesztés mindkét szervezet számára fontos lépés a hatékonyabb érdekvédelmi munka elérésében, ezért felmerült egy együttműködési megállapodás létrehozásának ötlete is.

 A képes beszámolót itt tekinthetitek meg.