Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete 2000

Az MSZOSZ alapító tagja

A Kézmű Sándorfalva telephely a Gemenci Erdőben

Az ERFO, KÉZMŰ Sándorfalva telephely szakszervezetének tagjai 10.14-én (szombaton) kisvasutas kiránduláson vettek részt a Gemenci Erdőben, a tagok nagy örömére. Külön köszönet Szakszervezeti Bizalmink Bata Szilveszternének aki amint a képeken is látható ezt a jó hangulatú kirándulást meg szervezte.

Tamási telephely szakszervezeti rendezvénye

Az ERFO, KÉZMŰ Közhasznú Nonprofit Kft. Tamási telephelyén szakszervezeti rendezvényt tartottak. Szakszervezetünk az öt éve velünk együtt dolgozó szakszervezeti tagokat is ünnepelte egy kis kedvességgel. Amint a képen lehet látni az ünnepeltek örültek és mindenki jól érezte magát. A galériát ide kattintva tekintheti meg.

A minőségi közszolgálatért

A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) Tisztes Munka Világnapja alkalmából megrendezésre kerülő konferenciáján a Miniszterelnökség, mint a Nemzeti Gazdasági Minisztérium illetékes helyettes államtitkára vállalt előadást.A meghívót és a korábban már közzétett tanulmányt itt tölthetitek le.MINDEN ÉRDEKLŐDŐT VÁRNAK A FONTOSNAK ÍGÉRKEZŐ KONFERENCIÁN.

Ügyfélkapu

Galériák

Eseménynaptár