Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete 2000

Az MSZOSZ alapító tagja

Vezetőket Választ a HVDSZ 2000

Vezetőket választ a HVDSZ 2000! IV. Kongresszus   2014. október 10-én Országos Értekezletet, IV. Vezetőségválasztó Kongresszust tart a Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete 2000.  A Civil Törvény és a Ptk változásit követve a vezetési struktúra újabb fordulóponthoz vezette a HVDSZ életét, a jelenlegi 2 fős (elnökből és alelnökből álló) vezetést 3 tagú elnökség váltja, melynek tagjait október 10-én választja meg a HVDSZ legfőbb testülete.  A Kongresszuson kerül majd átadásra az augusztusban, Régióvezetők Tanácsa által elfogadott "HVDSZ 2000 Seprényi Sándor Díj", a szervezet méltán híres elnökéről elnevezett díjat idén először adják át a kiemelkedő mozgalmi munkát végző tisztségviselőnek. A díj ezt követően minden évben átadják az Országos Értekezleten. Az értekezleten döntést hoznak majd az Alapszabályba is bekerült új tisztség elfogadására: tiszteletbeli elnököt választanak a Kongresszus küldöttei.  A kondrtesszus munkaanygát ide kattintva tekintheted meg.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a „Dolgozni akarok!” fotópályázatra

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a „Dolgozni akarok!” fotópályázatra   A Magyar Szakszervezeti Szövetség, a Friedrich Ebert Stiftung és a Policy Agenda meghirdeti a „Dolgozni akarok!” című fotópályázatot. Olyan 16-25 év közötti fiatalok pályamunkáit várjuk, akik a fényképezőgép segítségével dolgozzák fel a fiatalok munkanélküliségének, a hivatástudatának, a pályaválasztásának kérdéskörét.   1         Pályázati feltételek A pályázaton minden 16-25 év közötti magyar állampolgár indulhat. Egy pályázó maximum 3 db fényképet küldhet be (színes, vagy fekete-fehér). Fájl formátum JPG, a képfájlok elnevezése tetszés szerinti lehet. A beküldött fájlok maximális mérete egyenként 1MB. A beküldött képek az alapvető képjavítást meghaladóan (kontraszt, telítettség, fényerő, gradációs görbe, színegyensúly stb.) nem manipulálhatók. Vágás engedélyezett! Az indulás feltétele, hogy a beküldött felvételek a pályázó saját felvételei, ezért korlátozás nélkül, szabadon rendelkezik azok valamennyi szerzői jogi feltételével. A pályázaton részt vevő feltétel nélküli hozzájárulását adja ahhoz, hogy a pályázat rendezője a beküldött képekkel kapcsolatban, valamennyi szerzői jogi jogosítványát, külön díjazás nélkül gyakorolhassa, azonban köteles a szerző nevének feltüntetésére. A képek beküldésével a pályázaton részt vevő elfogadja a kiírás feltételeit,. A pályázatokat 2014. október 27-ig várjuk az alábbi email címre: fotopalyazat@policyagenda.hu. A kísérő email-ben kérjük feltüntetni a pályázó nevét, életkorát, lakóhelyét, telefonos, email-es elérhetőségét, és az innen letöltött nyilatkozatot aláírva. 2         Nyeremény A beérkezett, és a pályázati feltételeknek megfelelő pályamunkák közül a szakmai zsűri döntése alapján kerül az első három helyezett kihirdetésre. A nyeremények I. helyezett: balatoni hosszú hétvége II. helyezett: ajándékutalvány 40 ezer forint értékben III. helyezett: Tablet (7” kijelzővel) A nyertes pályázókat, illetve a kiállítandó pályaművek alkotóit külön értesítjük. A fotópályázat kiállításának megnyitójára a Friedrich Ebert Stiftung és a Policy Agenda által, az ifjúsági garanciaprogram kapcsán szervezett nemzetközi konferencia szünetében, 2014. november 13-án kerül sor. A pályaművek a tervek szerint több vidéki városban is bemutatásra kerülnek az év hátralévő részében.

Péntek az én napom! Ifjúsági Találkozó Veszprémben

Péntek az én napom! Ifjúsági Találkozó Veszprémben A HVDSZ 2000 Ifjúsági Tagozata a Nemzeti Család­ és Szociálpolitikai Intézet által kiírt pályázat keretén belül "Péntek az én napom" címmel szeptember 19­20­án megtartotta második kétnapos találkozóját Veszprémben. Első napon az érdeklődő fiatalok részletes betekintést nyerhettek a Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete 2000 érdekvédelmi szervezet felépítésébe és az Ifjúsági Tagozat munkájába. Ezt követőenlevezetésként csapatépítő tréningeket tartottak. A második napon kifejezetten fiatalokat érintő munkaügyi eseteket is boncolgattak, a résztvevők továbbá munkahelyi kommunikációból és tárgyalástechnikából is hasznosítható tippeket kaptak. Ahogyan a fiatalok a sajtótájékoztatón is elmondták: A HVDSZ 2000 rendhagyó szakszervezet, rendhagyó, értékteremtő módszereket alkalmaz. Legfontosabb elvük a pártpolitikai függetlenség, valamint erőteljes külső megjelenés helyett a kompromisszumokban és megfelelő tárgyalástechnikában hisznek. A HVDSZ 2000 szívén viseli a fiatalok és az első munkavállalók sorsát, ezért az országban az elsők között hozott létre külön ifjúsági tagozatot. Eredményeik kézzel foghatóak: jelentős mennyiségű munkahelymegtartás, eredményes bértárgyalások, cafatéria. Tagjaikat rendszeresen képzik, továbbképzik a hatékony közös munka érdekében. Manapság, amikor egyre kevesebben vannak tisztában jogaikkal és a szakszervezet kínálta lehetőségekkel, újra fel kell tárnunk azokat az utakat és kapcsolatokat, mely munkaadó és munkavállaló között a közös érdekek mentén képez hidat. Veszprém megyében is várjuk azoknak a jelentkezését, akik képesek és akarnak is kiállni a saját és társai érdekeiért a munkahelyeken. Egy közösségben a legfontosabb a csapatszellem! A közös gondolkodás, a munkamorál javítása és az időszakonkénti összetartás céges családi napokon, kirándulásokon. Napjainkban ez a szakszervezet legfontosabb szerepe, hogy megtalálja a hasonló gondolkodású munkavállalókat és lehetőséget biztosítson a jó kollektíva kialakítása. Képekért kattintsatok ide vagy látogassatok el facebook oldalunkra esetleg nézzétek meg az interjúnkat. Kiss Ernő sk. Középdunántúli RégióVezető

Ügyfélkapu

Galériák

Eseménynaptár