Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete 2000

Az MSZOSZ alapító tagja

Akadj a Horogra Családi Nap 2

SAJTÓKÖZLEMÉNY Közel 500 érdeklődő vett részt a Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete 2000 „Akadj a horogra 2” elnevezésű, horgászversennyel és főzőversennyel egybekötött Családi Napon, amelyet ismét a nyíregyháza-orosi Erdélyi Major Horgásztavon tartottunk meg.A kora őszi rendezvényünk ismételt célja volt, hogy a szakszervezeti és a nem szakszervezeti munkavállalók is egy kötetlen nap keretén belül kikapcsolódhassanak családtagjaikkal. A résztvevőknek ingyenes volt a rendezvény ugyanúgy, mint ahogyan a napi egyszeri étkezés is. A gyerekeknek szórakozási lehetőséget biztosítottunk (a helyszínen található játszótéren kívül arcfestés, ugrálóvár, stb.), valamint egészségi állapotfelmérést is biztosítottunk. A jó zenéről pedig a Vis Major zenekar gondoskodott.A HVDSZ 2000 elsősorban olyan helyi vállalatoknál (országosan is) van jelen, amelyek városi fenntartás, működtetés alá tartoznak, így például Nyíregyházán a NYÍRVV Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Nonprofit Kft., Térségi Hulladék Gazdálkodási Kft., továbbá a Start Rehab Nonprofit Kft-nél is jelentős taglétszámmal rendelkezünk.Rendezvényünket ismét megtisztelte dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza Megyei Jogú Város polgármestere is, aki a díjazottak nyereményeit is átadta. A Főzőverseny eredményeI. helyezett: Esélycentrum és Mozgáskorlátozottak Egyesülete – „meglepi” bográcsban /hagyományos kondás étel/II. helyezett: START Szállítás – marhagulyás levesIII. helyezett: NyírGestum – sertés babgulyás levesKülöndíj a legtöbb jegyet összegyűjtő csapatnak: NYÍRVV Nonprofit Kft. – marha babgulyás levesTovábbi résztvevő csapatok: START Vegyes Üzem – toroskáposztaSTART Nyomda és Büfé – csülkös pacalSTART Nyomda – chillisbab Horgászverseny eredménye:Össz. súlyban I. helyezett: Zábrák Zsolt (Nyírségvíz Zrt. – VKDSZ)Össz. súlyban II. helyezett: Jobbágy Sándor (Területi Alapszervezet)Össz. súlyban III. helyezett: Takács Gábor (Területi Alapszervezet)Legtöbb halat kifogott horgász: Tirol László (Területi Alapszervezet)Legnagyobb halat kifogó horgász: Jobbágy Sándor (Területi Alapszervezet)Legfiatalabb horgász: Tisza Balázs (Ifi)Legügyesebb női horgász: Holló Erika Henriett (START Nonprofit Kft.)Nyíregyháza, 2014. szeptember 6.Köszönettel és tisztelettel, Busák TamásÉszak-Alföldi Regionális Vezető A képeket itt láthatod!

Családi sportnap a Közép-dunántúli Primernél

Családi sportnap a Közép-dunántúli Primernél   Az ajkai távhőszolgáltatók szakszervezete júliusban családi sportnapot rendezett, amelyre nem csak a szakszervezeti tagok jöhettek el, hanem a cég dolgozói, családtagjai is. A rendezvényre az Ajka Kristály pályán került sor. A terület lehetőséget adott több sportág kipróbálására is. A kiérkezők először az íjászattal ismerkedhettek meg.  A Devecseri Sportegyesület tagjai bemutatót tartottak. Ezt követően a résztvevők is kipróbálhatták a sportágat, amihez igen nagy erőkifejtés párosul. Íj kihúzása, kitartása majd a pontos célzás.  A szabadban lehetett focizni, csocsózni, ostort csattogtatni, dartsozni, tollasozni. A teremben a pingpongozás szerelmesei is hódolhattak szenvedélyüknek.  Itt található egy korszerű tekepálya is, amely nagyon sok versenynek ad helyet.     A kellemes hangulatot a Primer szakszervezeti titkára, Kárer László zenekara biztosította, s lehetőséget adtak a dolgozóknak zenei hajlamaik kiélésében, mint éneklés, dobolás, gitározás.  S ha már kellemesen elfáradt mindenki a fák árnyékában lehetett megpihenni, a hűtőkben mindenki talált magának hideg innivalót, az éhség csillapítására pedig kedvükre sütögethettek kolbászt, virslit, szalonnát.    A rendezvényre meghívást kaptak Fehér János és családja valamint, a cég korábbi dolgozói, már nyugdíjas tagjai.   A résztvevők jól érezték magukat, jövőre találkozunk!   Képeket itt tekinthetők meg!     Kiss Ernő  

4. Úszó Alkalmatlanságok Tréfás Vetélkedője és Tóparty Bogrács- party

A HVDSZ 2000 Szakszervezet – annak fennállásának több mint 60 éve során – először szállt vízre és versenyre a 2014. július 26-án (szombaton) megrendezésre kerülő nyíregyháza-sóstófürdői 4. Úszó Alkalmatlanságok Tréfás Vetélkedője és Tóparty Bogrács- partyn. A Húzzad Vonja Dugjad S(Z)üllyed fantázianevű hajó lelkes csapata reményekkel tele, de a realitás talaján maradva szállt vízre a sárkányhajó versenyeken már rutinos páros ellen. A csapattagok – Busák Tamás, Fekete Zoltán, Mikós Attila, Takács József – az első kört követően búcsút intettek a versenynek. A Bogrács Partyn, ahol kizárólag tagjainknak, azok családtagjainak kínáltuk az ételt, Ballai Gábor, a NYÍRVV Nonprofit Kft. munkavállalója és alapszervezetünk tagja készített el a híres szatmári csülök pörköltöt. Szokták mondani, hogy a kevesebb néha több és a magyar embernek magyar ízre áll a szája, úgyhogy ahagyományos magyar csülökpörkölt ezúttal diadalmaskodott a különleges és ízletes ételek felett!   További Képekért kattintsatok ide.

Ügyfélkapu

Galériák

Eseménynaptár