Aláírták a bérmegállapodást az FKF-nél

Aláírták a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Nonprofit Zrt.-nél hétfőn a 2020-as bérmegállapodást, amelynek értelmében március elsejével a fizikai dolgozók tízszázalékos, a szellemi dolgozók egységesen hétszázalékos béremelést kapnak.

Karácsony Gergely főpolgármester az eseményen azt mondta: a főváros új vezetése tisztában van azzal, hogy magas színvonalú közszolgáltatásokat csak megbecsült munkavállalóktól lehet elvárni, és az FKF minden munkatársának „kiemelten fontos szerepe lesz a tiszta és zöld Budapest megteremtésében”.

A megállapodás aláírói, Szalmásy Miklós megbízott vezérigazgató és Király András, az FKF szakszervezetének titkára egybehangzóan kijelentette: jó bérmegállapodást sikerült kötni.

Szalmásy Miklós szerint a bérmegállapodás alkalmas lesz arra, hogy segítse az évek óta munkaerőhiánnyal küzdő FKF-et, elősegítse a munkaerő megtartását, valamint hozzájáruljon ahhoz, hogy „egy kvázi életpályamodellt elkezdjenek felvázolni” a társaság dolgozóinak.

Közölte, az alapbéremelésen túl bevezették a Budapest-pótlékot, továbbá ezt egészíti ki egy egyösszegű Budapest-jutalom. Mindez lehetővé teszi, hogy a társaságnál munkaviszonyban töltött idő alapján a dolgozókat többletelismerésben részesítsék.

A közreadott sajtóanyag szerint a bérmegállapodás részeként januárra és februárra összesen bruttó 50 ezer forintos egyösszegű kompenzációban is megállapodtak.

A vezérigazgató, a vezérigazgató-helyettesek, a főigazgatók, az igazgatók, az osztályvezetők, az üzem- és üzemegység-vezetők nem részesülnek bérfejlesztésben.

A megállapodás szerint a két éve vagy annál hosszabb ideje a társaságnál dolgozó munkavállalók a munkaviszonyban eltöltött idő alapján megkapják a Budapest-pótlékot, valamint az éves jutalom összege fejenként bruttó 270 ezer forintra emelkedik.

[forrás: https://24.hu/kozelet/2020/03/09/fkf-bermegallapodas-alairas/]