Az oktatás a jövő kezdete

A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége jogosnak tartja a kormányzat oktatáspolitikájával szembeni elégedetlenséget. Szolidáris a diákokkal, szüleikkel, az oktatókkal, támogatja szervezeteik akcióit.

Hazánknak jól képzett, reál és humán szakemberek széles körére van szüksége. Egyetértünk azzal, hogy korszerű, az emberek, a társadalom jövőjét szolgáló, a munkaerőpiac hosszú távú igényeit szem előtt tartó, ugyanakkor mindenki által hozzáférhető oktatás legyen Magyarországon. Ez csak úgy érhető el, hogy meg kell őriznünk az eddig elért értékeinket, az érintetteknek (oktatóknak, diákoknak, politikusoknak) egyeztetéseken alapuló célokat kell kitűzni, majd közösen kell megfogalmazni ezek elérésének módját, a társadalomnak pedig megfelelő felkészülési időt is kell adni.

Most ez nem így történt. Most sem így történt.

Ez demokratikus keretek között elfogadhatatlan.

Valamennyien érdekeltek vagyunk a változásokban. De nem fogadhatjuk el, hogy a tudás megszerzése, a tehetség kibontakozása kizárólag a kormány által preferált felső középosztály és a náluk is gazdagabbak számára legyen elérhető.

Budapest, 2012. december 11.

 

forrás: MSZOSZ