ESZSZ: a szakszervezetek fontosabbak mint valaha – A MASZSZ elnöke felszólalt az Európai Szakszervez

A tavaly ősszel elfogadott európai minimálbér-irányelv, s annak célkitűzései, a szakszervezetek által kötött kollektív szerződések Európa-szerte történő növelése és az érdekvédelem munkáját nehezítő problémák voltak a fő témái az Európai Szakszervezeti Szövetség május 23-tól 26-áig tartó tisztújító kongresszusának. A több mint 90 európai szakszervezeti konföderációt, összesen tízmilliónál több szakszervezeti tagot tömörítő szervezet Berlinben rendezett tisztújító kongresszusának a Magyar Szakszervezeti Szövetség delegációja is aktív részese. A MASZSZ elnöke felszólalt a vitában (az erről készült videó itt (22:45-től). A tanácskozás harmadik napján a küldöttek elfogadták az ESZSZ következő négy évre szóló programját, valamint az európai szakszervezetek közös céljait magába foglaló Berlini Kiáltványt. 

A május 23-án kezdődött berlini esemény nyitóbeszédét Olaf Scholz tartotta. A német kancellár köszöntőjében kiemelte, a válságról válságra haladó nemzetközi politikai és gazdasági környezetben a szakszervezetek fontosabbak, mint valaha, hiszen a válságok megoldása csak tőlük várható. Emellett a demokrácia gerincét alkotó szakszervezetek a teljes társadalmat képesek megóvni az autoriter tendenciáktól.

A kongresszus egyik kiemelt témája a tavaly ősszel elfogadott európai minimálbér-irányelv, amelynek egyértelmű célkitűzése a szakszervezetek által kötött kollektív szerződések növelés Európa-szerte. Mások mellett a meghívottként hozzászóló uniós biztos, Nicolas Schmit kiemelte, egyes kormányok kifejezetten az ellen dolgoznak, hogy a munkavállalók kollektív szerződés védelmét élvezhessék, ezért az Európai Uniónak is fel kell lépnie amellett, hogy közpénzekhez csak olyan vállalatok férhessenek hozzá, akik tisztelik a munkavállalók és a szakszervezetek jogait.

A delegáltak kifejezték szolidaritásukat az Ukrajna elleni támadás következményeivel küzdő ukrán szakszervezetekkel. Megemlékeztek továbbá az elmúlt időszakban elhunyt szakszervezeti harcostársakra, mások mellett a MASZSZ nemrégiben elhunyt korábbi elnökére Kordás Lászlóra is.

Bővebben az alábbi link alatt olvashattok