Éljen május elseje! - Rendhagyó Majális 2020-ban

Idén különleges lesz a május elseje. Elmaradnak a hagyományos rendezvények a járványhelyzet miatt. A szakszervezetek azonban az internet és a közösségi média segítségével megtartják a május elsejei közös megmozdulásukat.
A 130 évvel ezelőtti május 1-je is különleges volt, mert soha azelőtt nem volt példa a munkavállalók ilyen szervezett és tudatos fellépésének. Akkor sztrájkokkal és tüntetésekkel hívták fel a figyelmet követeléseikre.
Idén is hangot adunk ezeknek, csak most az online térben!

Idén sem marad el május 1-je: a Mérce látja vendégül a szakszervezetek és civilek közös rendezvényeit pénteken egész nap!

A koronavírus elmondhatatlanul sok szempontból forgatta fel az életünket, azt pedig egyelőre felmérni is nehéz, hogy a járványhelyzetből fakadó gazdasági károk milyen válságba taszítják majd Magyarországot.

Amit viszont már most látunk: a munkájukból élők számára a következő időszak borítékolhatóan borzasztó nehéz lesz.

Az idei május 1-je épp ezért ismét a dolgozók harcáról szól, ahogy 130 éve is. De a rendkívüli helyzet új megoldásokat követel.

Idén először nem sörrel és virslivel, koncertek közé ékelve, a szabadban tartanak május elsejét a szakszervezetek. A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma, a Magyar Szakszervezeti Szövetség és az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés több civil szervezettel (köztük a Szolidaritási Akciócsoporttal) közös digitális megmozdulást szervez Mi vagyunk május 1-je! – Szolidaritás a válságban is címmel,

amelyet a Mércén egész nap közvetítünk, percről percre.

Olyannyira, hogy reggel 10-kor már a Partizánnal közös élő műsorban beszélgetünk a szervezőkkel arról, mit követelnek idén a szakszervezetek, milyen helyzetben vannak a munkavállalók, és miért hogyan lehet küzdeni az érdekeikért.

Íme a szakszervezetek követelései:

  1. Követeljük, hogy a veszélyhelyzet miatt munkájukat elvesztett emberek és vállalkozások kapjanak állami segítséget. Senki ne maradjon jövedelem nélkül!
  2. Követeljük, hogy a munkaidő-keretet minden munkahelyen, ahol működik szakszervezet csak kollektív szerződés keretében lehessen módosítani!
  3. Követeljük, hogy a kulturális dolgozók és a szakoktatók közalkalmazotti jogviszonyát megszüntető törvényjavaslatot vonják vissza!
  4. Követeljük, hogy a veszélyhelyzet gazdasági hatásait csökkentő intézkedésekről a munkaadók és a munkavállalók érdekeit képviselő országos szövetségek bevonásával hozzanak meg döntéseket!
  5. Követeljük, hogy erősítsék meg a munkahelyi, ágazati és országos érdekegyeztetés fórumait!
  6. Követeljük, hogy az állam által foglalkoztatottak körében, különösen az egészségügyben, a szociális szférában, a rendvédelem területén, az állami és önkormányzati közigazgatásban, és az oktatásban kerüljön sor érdemi bérfejlesztésre!

Nap közben a szakszervezetek mutatják be, hogy miért különösen fontos ma az érdekvédelem, illetve munkavállalók mesélnek majd arról, hogyan változtatta meg az életüket a járványhelyzet. És május 1. hagyományaihoz híven lesz gyerekprogram is: Dániel András új Kufli-kalandokkal, Adamik Zsolt mesével, Mészáros Ágoston zenés programmal készül.

Délután pedig három beszélgetés is körüljárja a járványhelyzet okozta válság hatásait, és az azokra adható lehetséges válaszokat (ezeken a beszélgetéseken a linkekre kattintva bárki részt vehet).

14:00-15:15: Munka a járvány idején

15:30-16:45: Lakhatási válság és bérlői önszerveződés

17:00-18:15: Nők és anyák a válságban

18 órakor pedig közös zászlóbontással ér véget az egész napos program.

Mi a Mércén is készülünk néhány meglepetéssel, rendszeres szerzőinket arra kértük, írjanak arról, mégis milyen üzenete lehet ma a munka és a dolgozók nemzetközi napjának: mi a viszonyunk a munkához, mi lett a jogainkkal, mi maradt a nemzetközi szolidaritásból.

Attól, hogy karanténban vagyunk, május elseje nem maradhat el.

Kövessetek minket pénteken egész nap!

 

Az elmúlt hetekben a Mércén Szolidaritás a válságban címmel közöltünk cikksorozatot, amelynek célja, hogy rendszerkritikus szemüvegen keresztül nézzen rá a koronavírus-járványra, és olyan közösségi cselekvési lehetőségeket mutasson be, amelyek segítségével nemcsak a mostani válsághelyzetet vészelhetjük át, de hosszabb távon is fenntartható, elidegenedéstől mentes életet élhetünk. Az írások közül most különösen ajánljuk azokat, amelyek a május elsejei beszélgetésekhez kapcsolódnak:

 

Forrás: merce.hu