ÍGY ÜNNEPLI A KORMÁNY MÁJUS 1-JÉT ÉS A MUNKAVÁLLALÓKAT

MASZSZ: MINTHA VISSZAREPÜLTÜNK VOLNA AZ IDŐBEN

Egyre mélyebbre süllyeszti a kormány a szakszervezetekkel való párbeszédet – közölte május 1-je alkalmából, egy friss tapasztalat hatására Kordás László. a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke végtelenül felháborítónak, ám a helyzetet totálisan jellemzőnek tartja a Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fórumán (KVKF) tegnap – április 29-én – történteket, ahol kiderült: a kormány tiszteletlenül figyelemre sem méltatja a munkavállalókat.

Minden szakszervezet a maga módján, de a járvány ellenére idén is megemlékezik május elsejéről, a munkavállalók fontos ünnepéről – jelentette ki Kordás László. A MASZSZ elnöke úgy véli, hogy tömeges felvonulás és hangzatos szónoklatok nélkül sem lehet szó nélkül elmenni a dolgozók ünnepe mellett. Most különösen nem, amikor a szakszervezeteken majdnem annyira átnéz és átlép a kormány, ahogy tette ezt a hatalom még 131 évvel ezelőtt is, amikor 1890-ben a Városligetben először vonultak fel együtt a munkások és az őket összefogó különféle szervezetek.

A mai követelések kísértetiesen emlékeztetnek az akkoriakra. Harcolunk a rabszolgatörvény alkalmazása ellen, a megfelelő pihenőidőért és a munkavállalókat megillető jogokért. És harcolunk a megfelelő béremelésért.


Ez utóbbit éppen most, a járvány idején még annyira sem tartja fontosnak a kormány, mint korábban – jegyzi meg Kordás a tegnap –április 29-én - tartott KVKF ülésén tapasztaltak alapján nem kis keserűséggel. Az online egyeztetésre ugyanis a kormány oldal által meghirdetett időpontban ott volt minden szervezet képviselője, kivéve éppen őket, a kormányzati képviselőket. 45 percig várt rájuk tucatnyi tárgyalópartner úgy, hogy a késők előzetesen még csak ki sem mentették magukat. Ezzel a végtelen nagy tiszteletlenséggel kezdődött az a bértárgyalás, amelynek egyébként már az év elején meg kellett volna történnie.
Konkrétumok azonban ezúttal sem hangzottak el vagyis, nem volt bértárgyalás. Ráadásul kiderült, hogy a kormány oldal képviselői felkészületlenül, mondhatni csak hallgatózni érkeztek az egyeztetésre. Az elnök szerint ez pontosan leképezi a mai helyzetet, ennyit érnek a munkavállalók – még az állami cégeknél dolgozók is – és az őket képviselő szakszervezetek a kormány szemében. Olyan érzés, mintha visszarepültünk volna 131 évet az időben – jegyzi meg Kordás. A kormány így ünnepli május 1-jét - teszi hozzá keserűen. Sok ünnepelni valónk tehát nincs idén május 1-jén, ráadásul a közös majálist a járványhelyzet is akadályozza – szögezte le. Az elnök a MASZSZ nevében többéves hagyomány szerint ma – április 30-án – virágot vitt a szakszervezeti emlékkőhöz, ahol a mozgalom elindítóira, egyebek között az 1886-os chicagói többnapos munkástüntetés áldozataira is emlékeznek.