Karácsony komoly átalakításokra készül Budapest nehéz helyzete miatt

Önmagán igyekszik spórolni a főváros a cégstruktúrája átalakításával. Megtudtuk azt is, ki vezetheti januártól a BKK-t.

Komoly átalakításokra készül a főváros: egyetlen cégbe olvasztanak össze öt közműszolgáltató vállalatot, hogy így spóroljanak – információnk szerint erről tesz hamarosan bejelentést Karácsony Gergely főpolgármester.

A terv szerint az átalakítás már középtávon több milliárd forintos megtakarítást jelent Budapestnek. Így reagálnak arra, hogy a járvány és a gazdasági válság okozta kieséseket tetézik a kormányzati elvonások is. Az új fővárosi közszolgáltató cég német, illetve a bécsi modell alapján jön létre. Az összevont közműcégnek nincs még végleges neve, de azt már megtudtuk, hogy Mártha Imre, a Főtáv jelenlegi vezetője, az MVM egykori vezére kerülhet az élére.

Városházi forrásból úgy tudjuk, a racionalizálás oka, hogy Budapest költségvetése rettentő nehéz helyzetbe került, és azért döntöttek az összevonás mellett, mert nem akarják a fővárosiakra terhelni a kieső bevételek és a kormányzati elvonások miatti hiány pótlását. Az intézkedés több vezetői pozíció megszűnésével is jár.

A többi között 21 felügyelőbizottsági hely is megszűnik, ahol eddig a pártok delegáltjai ültek, így a főpolgármester döntése politikai érdeksérelmekkel is jár. Úgy tudjuk, Karácsony világossá tette belső körben, hogy az átalakítás nem a dolgozókat, vagyis a kertészeket, a kukásokat, a fűtésszerelőket érinti, hanem a párhuzamosan működő tevékenységek egységesítését.

Az egyeztetések első köre már lezajlott, tudnak a tervről a frakciók

– mondta forrásunk, hozzátéve, hogy a végleges döntés még nem született meg. Mivel a Fővárosi Közgyűlést jelenleg nem lehet összehívni a veszélyhelyzet miatt, a főpolgármester egy személyben dönthet, de Karácsony csak akkor lépi ezt meg, ha a többség támogatja.

Az összevonás a Főtávot, a Fővárosi Közterület-fenntartót, a Budapesti Temetkezési Intézetet, a Főkétüsz Fővárosi Kéményseprőipari Kft.-t és a Főkertet érinti. Ezzel párhuzamosan a Budapesti Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. a főváros közvetlen tulajdonába kerül.

A fent vázolt koncepciót a Budapesti Városüzemeltetési Holding vezérigazgatója, Walter Katalin dolgozta ki. Eredetileg 2023-as határidővel kellett volna végrehajtani a cégek összevonását, de a főpolgármester kérésre január 1-jéig kapott határidőt.

Walter Katalin, aki előzőleg egy nemzetközi tanácsadó cégnél dolgozott, majd Bajnai Gordon korábbi miniszterelnök kabinetfőnöke volt, a nagy fővárosi cégátalakítás előkészítése után talán még nehezebb feladatot kap. Információink szerint Karácsony januártól őt nevezi ki a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatójának.

A BKK-n nagyot ütött a koronavírus-járvány: a jegyárkiesések miatt 30 milliárd forint körüli hiányt prognosztizálnak, így Walternek nem lesz egyszerű feladata. A közlekedési cégnek május, Varga Ivett menesztése óta Fendrik László a megbízott vezetője.

Karácsony továbbá három városházi bizottság megszüntetését is kezdeményezi, de hogy melyik három szűnik meg, arról tartanak az egyeztetések. Valamint a csütörtökön távozását bejelentő Dorosz Dávid főpolgármester-helyettes helyét sem töltik be, így városházi vezetőből is kevesebb lesz.

 

forrás: 24.hu