Kétharmaddal ment át a minimálisan módosított hulladékgazdálkodási törvény

Az Országgyűlés ismét elfogadta a hulladékgazdálkodási törvényt, melynek egyes részeit az Alkotmánybíróság korábban alaptörvényesnek minősítette.

A parlament 132 igen, 47 nem és 13 tartózkodó szavazattal – azaz gyakorlatilag kétharmaddal – hétfőn újból elfogadta a minimálisan módosított hulladékgazdálkodási törvényt. Az új javaslat már tartalmaz kompenzációt az értékkel bíró hulladékokért.

Áder János államfő azért kért alkotmányossági normakontrollt a jogszabály aláírása és kihirdetése előtt, mert az elvonta az ipari hulladékok tulajdonjogát, miközben nem gondoskodott érdemi ellentételezésről a hulladék tulajdonosa számára. Az Alkotmánybíróság szerint ez a paragrafus valóban alaptörvényellenes. 

A hétfőn a kormánytöbbség által elfogadott módosított jogszabály szerint már nem kötelező átadni az ipari hulladékot, az egyedi igényekre vonatkozó szerződés megkötése kötelezettségből, lehetőséggé módosul. Lehetőségük lesz ugyanakkor a saját hulladék saját célú hasznosítására is. 

A rendelkezés emellett már kompenzációt is biztosít az értékkel bíró hulladék esetében, amelyet a koncessziós társaság vagy az erre kijelölt jogi személy fizet meg, és amelynek összegéről elsődlegesen a felek állapodhatnak meg. 

Horváth Ferenc, a Hulladékgazdálkodók Országos Szövetségének elnöke a törvényalkotási bizottság múlt heti ülésén elmondta: szervezetük szerint a visszaküldött előterjesztéshez benyújtott módosítás csak részben adja meg az Alkotmánybíróság által előírt kompenzációt. Az ugyanis minden hulladékról szól, a módosítás azonban csak az intézményi, ipari hulladékokat érinti, a lakosságot nem kártalanítja.

A törvény március 1-jén lép hatályba.

 

Forrás: index.hu