Megvan a megállapodás a minimálbérről - 24.hu

Megegyeztek a munkáltatói szervezetek és a munkaadói oldal egy része.

 

Februártól 4 százalékkal emelkedik a minimálbér és a garantált bérminimum – értesült a Portfolio, amelyet később az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) is megerősített egy sajtótájékoztatón. Az új összegről a hétfői tárgyalási fordulón egyeztek meg a munkáltatói szervezetek és a munkaadói oldal egy része, ezek szerint a minimálbér bruttó 167 400 forintra emelkedik, a garantált bérminimum pedig 219 000 forintra nő.

Ugyanakkor további emelkedés is várható, amennyiben a kormány év közben csökkenti a szociális hozzájárulási adót. Ez esetben további egy százalékos növekedésre kell számítani, ami azt jelentené, hogy a minimálbér bruttó 169 ezer forint, a garantált bérminimum pedig 221 ezer forint lenne.

Bodó Sándor államtitkár elmondta, hogy a 2021-es bérmegállapodást a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) kivételével a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának valamennyi tagja aláírta, így a szakszervetek részéről: a Liga Szakszervezetek, a Munkástanácsok Országos Szövetsége, a munkaadók részéről pedig a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ), az Áfeosz-Coop Szövetség, valamint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ).

A kötelező legkisebb bérek 4 százalékos emelése februártól él, de az ehhez kötődő szociális ellátásokkal más a helyzet. Mint Perlusz Lászlótól, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkárától megtudtuk, a megállapodás részeként jó esély van arra, hogy

azoknál a szociális juttatásoknál, amelyek összege a minimálbértől függhet (például gyed, álláskeresési ellátás), már januártól az emelt minimálbért vegyék figyelembe.

Az erre vonatkozó bérmegállapodás-kiegészítést a kormány részéről Palkovics László innovációs miniszter is aláírta.

Az egész ágazatokat csőd szélére kergető koronavírus-válság miatt a többi bérkategóriában a bérajánlásra most nincs konkrét szám. Mint Perlusz László kérdésünkre elmondta, az az ajánlás, hogy ahol megtehetik a cégek, ott lehetőségeiknek megfelelően emeljék a béreket, prioritásként kezelve a munkahelyek megőrzését, a munkavállalók érdekeit és a vállalkozások pénzügyi stabilitását.

 

Forrás: 24.hu