Szakszervezeti elnök: a minimálbér mellett a garantált bérminimum összegét is emelni kellene - ATV

Várhatóan 200 ezer forint lesz jövőre a bruttó minimálbér. Már megvolt az ezzel kapcsolatos első megbeszélés a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán, de itt konkrétumok még nem hangzottak el. A munkáltatói oldal szerint ahhoz, hogy ezt az összeget kigazdálkodják, szükség lenne kormányzati segítségre. Gulyás Gergely ezzel kapcsolatban a Kormányinfón úgy fogalmazott: a kormány kész akár költségvetési áldozatot is hozni. Az ATV Híradó riportja.

Minimális nyelvtudás és jogosítvány az elvárás, ha ez megvan, bárki lehet postás Németországban. A Pénzcentrum írta meg, hogy a német posta a közösségi médiában indított toborzókampányt, sőt, a Deutsche Post vállalja, hogy a Magyarországról érkezőknek segít a kiutazásban és a szálláskeresésben. A fizetés bruttó 2165 euró, átszámolva nagyjából 757 ezer ft, vagyis jóval több, mint amit itthon kaphat egy postás.

Karácsony Gergely egyik ígérete, hogy amennyiben miniszterelnök lesz, emeli a minimálbért, beszélt erről az ATV vitaműsorában is.

"Létrehoznék egy nagy gazdasági megállapodást, egy 10 éves megállapodást a munkaadók és a munkavállalók között annak érdekében, hogy emeljük Magyarországon a béreket, és eljussunk odáig, hogy például 200 ezer forint nettó minimálbért lehet adni az embereknek" - fogalmazott akkor a miniszterelnök-jelölt.

A kormány által indított nemzeti konzultációban viszont bruttó 200 ezer forintos minimálbérről volt szó, ami nettó 133 ezer forintot jelent adókedvezmények nélkül.
Erről egyeztetnek a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán is. Jövőre 20%-kal lehet magasabb a minimálbér, mint jelenleg. A Liga Szakszervezetek elnöke szerint a megbeszélésen konkrétumok nem hangzottak el.

"Elfogadható és jelentős mértékű emelés lenne egy lépcsőben a 200 ezer vagy a 205 ezer forintos minimálbér, és ezzel párhuzamosan jelentősen emelni kell legalább azonos százalékos mértékben a garantált bérminimum összegét is. Ma Magyarországon a munkavállalók többségét elsősorban a garantált bérminimum érinti" - fejtette ki Mészáros Melinda.

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnöke elégedett, szerinte egy jó szakmai tárgyaláson vannak túl, de mint mondta, a részletekben bújik meg az ördög, vagyis, hogy milyen ellentételezést kapnak a vállalkozások.

"Nagyon nagy költségelem a vállalkozók oldaláról, természetesen gazdaságpolitikailag ezt nem csak költségként, hanem gazdaságfejlesztésként, a szegénység elleni harcként, tehát bármi másként is értjük, és mi is értjük, hogy erről van szó, de a munkaadó a vállalkozó azért mégiscsak egy 20%-os költségnövekményt kell elérjen" - fogalmazott Perlusz László.

Gulyás Gergely szerint a kormány kész segíteni. Mint mondta, a kormány kész a munkáltatók versenyképességének megőrzése érdekében akár költségvetési áldozatot hozni, hogyha ők vállalják a magasabb minimálbért, és magasabb garantált bérminimumot.

A következő ülés várhatóan két hét múlva lesz, ahol a munkavállalói, és a munkáltatói oldal mutatja be saját koncepcióját.

Forrás: atv.hu