Tatabányai kispályás labdarúgó bajnokság 2012 Vörös Ördögei

A múlt héten lezárult a tatabányai kispályás labdarúgó bajnokság 2012-es szezonja. A HVDSZ Vörös Ördögök csapata hol több, hol kevesebb sikerrel zárta az egyes fordulókat, míg végül az összesítettben a 15 induló közül a kissé csalódást keltő 11. helyen végzett. "Pechünkre, az utolsó mérkőzésen több játékos, munkahelyi kötelezettségek miatt nem tudott megjelenni" - nyilatkozta a csapatkapitány.

Játszmát az egy fős emberhátrány ellenére is nyerni tudtak, azonban az ellenfél csapat (tabellán az utolsó Jobbik) ezt megóvta, mert szerintük "az a csapat nem érdemel győzelmet, amelyik nem áll ki megfelelő létszámban". Az óvást a szövetség elfogadta, így a HVDSZ Vörös Ördögök győzelme mit sem ért, az eredményt 3:0-ra változtatták a Jobbik javára. "Ez azért is bosszantó mert ezzel a megfosztott 3 ponttal a 9-ek lehettünk volna" - mondta az egyik csalódott játékos, majd folytatta: "Természetesen nem lehet mindent az utolsó mérkőzésre kenni, az egész bajnokságban lehettünk volna jobbak és akkor nem az utolsó mérkőzésen kellett volna helyosztóért versenyezni".

A tabella

"Büszkén jelenthetem sikerült egy olyan közösséget verbuválni a fiúkból, ami hosszútávon sikeres "sportvonal" lehet a HVDSZ életében, akár KEM megyében, akár országos, nemzetközi tornákon is" - mondta a HVDSZ Vörös Ördögök kapitánya.

A csapat ezúton is köszöni a HVDSZ 2000 vezetőségének, hogy támogatták és egyben fedezték a csapat nevezési költségét (78.000 Ft).

HVDSZ Vörös Ördögök