Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete 2000

Az MSZOSZ alapító tagja

Elhunyt Trovencsák Iván

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Trovencsák Iván kollégánk 2018. október 17-én elhunyt. Iván 1987-2010-ig volt a Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. alapszervezetének titkára. Temetése 2018. november 13-án 10 órakor lesz Budapesten az Óbudai temetőben, ahol végső búcsút vehetünk Tőle.  

Nagyvázsony, Örvényes és Veszprémi kirándulásá

A HVDSZ 2000 KÉZMŰ,ERFO Alapszervezetének Budapest,  Csömöri út központ, Dózsa György út Foglalkoztató, Temesvár utcai telephelyről és a Forrásház Foglalkoztatóból szakszervezeti munkavállalói Nagyvázsony, Örvényes és Veszprémi kirándulásáról készült képeket lehet látni. Nagyvázsonyban a mi csoportunkat tudták utolsónak fogadni, a vár  felújítás és restaurálás miatt zárva lesz.   Kirándulásunk már hagyomány. Amint a képeken is lehet látni a csapat jól érezte magát. Külön köszönet szakszervezeti bizalmiunknak  Halászné Forrai Irénkének, aki lelkiismeretes munkájának köszönhetően tényleg már hagyománnyá vált az őszi kirándulás.     A kirándulás többi képét az alábbi link -en érhetőek el.

Csurgó és Barcs telephelyen dolgozó szakszervezeti tagok kirándulás

  Balogh Ferencné (Margit) szakszervezeti bizalmi helyettes kitartó és áldozatos szervező munkájának és az alapszervezet támogatásának köszönhetően, 2018. augusztus 21-22.-én két tartalmas napot tölthettünk Veszprém és környékén, és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén. A 21.-én reggel 7 óra tájban teljessé váló 34 fős csapatunkkal indultunk útnak, hogy megtapasztaljuk, milyen, amikor – ahogy Margit mondta: „Nincs minden agyonszervezve.” Csapatunkat a Fábián Tamás által irányított három üzem (a KÉZMŰ barcsi és csurgói, valamint az ERFO nagyatádi telephelyének) kikapcsolódni vágyó dolgozói és családtagjai mellett a Margit által vezetett somogyudvarhelyi Rozmaring Nyugdíjas Klub dalos kedvű tagjai is erősítették. Utunk első állomása a balatongyöröki Szép-kilátó volt, ahonnan páratlan kilátás nyílik a Káli medencére. Itt készítettük csoportképünket az ország számos területét bejáró szakszervezeti zászlóval, és a háttérben a balatoni panorámával. Tapasztalt sofőrünknek köszönhetően a tervezettnél korábban érkeztünk, így a kilátó és környéke csendes nyugalomba burkolózott. Néhány percnyi pihenő után, felfrissülést keresve indultunk tovább Badacsonyba, majd a csaknem 36°C-os nyári meleg hatására is, a csapat úgy döntött, hogy eltérve az eredeti tervektől a vízpart (Balatonfüred) felé vesszük az irányt. A füredi móló és a parti sétány környékén, vásári standok és enyhülést adó parkok között sétálva töltöttük a délelőtt hátralévő részét. A vállalkozó kedvűek a strandot is felkereshették…azonban a távolság miatt, és idő hiányában is,”láblógatásnál” többre nem futotta.

Ügyfélkapu

Galériák

Eseménynaptár